Ezekre csapj le
Néhány hete pont a megfelelő pillanatban jöttek szembe ezek a holmik a DM-ben - éppen eldöntöttem, hogy a nagyon bevált, elsősorban hidratáló arcápolóim mellé ideje lenne beszereznem néhány anti-aging hatásút is. Akkor még úgy gondoltam, hogy magasabb árkategóriában kell majd nézelődnöm, de megláttam ezt a családot leárazva, és úgy döntöttem, teszek egy próbát. Először az éjszakai krémmel, aztán a szemkörnyékápolóval, majd az arclemosóval, végül pedig a nappali krémmel. Nem, egyáltalán nem véletlen az, hogy sorban beszereztem gyakorlatilag mindent. 😊
Kezdjük a legjobbal: a szemkörnyékápoló csodát teszt. Lényegében kislány korom óta vannak mimikai ráncaim a szemem alatt, ez nálam adottság kérdése. Persze idővel ezek fokozódnak, és igyekszem tenni ez ellen - hol ennyire, hol annyira hatékonyan. Ez a krém 3-4 napnyi használat után szinte teljesen eltűntette az apróbb vonalakat, és a nagyobbak is sokat halványodtak. Lehetséges, hogy ebben közrejátszik az is, hogy mostanában valamivel többet alszom, mint korábban, viszont mindez egyértelműen a krémnek is köszönhető.
Nappalra és éjszakára egyaránt használom, éjjelre pedig egyáltalán nem spórolok vele: bő borsónyit teszek minkét szememhez.
Az éjszakai krém is kiemelkedően jó, erőteljesen táplál (éppen ezért kell a rutinba mellé valami, ami hidratál), sokkal kevésbé száraz, egyenletesebb és rugalmasabb a bőröm tőle. Tudom, hogy más arckrémeket is kellene a nyakra és a dekoltázsra is kenni, viszont a drágábbakat sajnálom - az alacsony ár előnye, hogy ezt nem, és azokon a területeken is szépen kifejti a hatását.
Az arclemosóról sem érdemes megfeledkezni: egyrészt így, leárazva az egyik legolcsóbb arctisztító, másrészt azon nagyon ritka darabok egyike, amelyik a géles állag ellenére sem szárítja a bőrt. Néhány éve még egyáltalán nem létezett ilyen kombináció, most is csak néhány, és ez éppen az egyik közülük.
A nappali krémet még csak egy bő hete használom, így arról kevesebb a tapasztalatom, de egyelőre úgy tűnik, hogy az éjszakai változat valamivel könnyedebb verziója.
Két nagy pozitívum:
- A teljes termékcsalád vegán. Nem kizárólag vegán dolgokat használok, viszont ha valami az, mindig örülök és szívesebben választom.
- A teljes termékcsalád vegán. Nem kizárólag vegán dolgokat használok, viszont ha valami az, mindig örülök és szívesebben választom.
- Az arckrémek leértékelve 1499 forintba kerülnek, az arclemosó 799 forintba.
És egy komoly negatívum:
- Mindegyik kiárusítás alatt van a DM-ben. Remélem, hogy máshonnan még beszerezhetőek lesznek később, de ilyen áron és könnyen elérhetően kár nem lecsapni rájuk.
- Mindegyik kiárusítás alatt van a DM-ben. Remélem, hogy máshonnan még beszerezhetőek lesznek később, de ilyen áron és könnyen elérhetően kár nem lecsapni rájuk.
Ui.: A natúrkozmetikumok között keressétek őket!
0 comments