Kisasszonyok (1868)

Az eredeti címe Meg, Jo, Beth and Amy volt, ami tökéletesen le is írja a történetet. A cselekmény a March család, még inkább a March testvérek történetét mutatja be. A négy lány eltérő karakter: Meg, a legidősebb nővér nevelőnőként dolgozik, elégedetlen az életével, és vágyik olyan dolgokra, amelyeket sajnos a körülményeik nem engednek meg. Jo fiús, a viselkedésével mindig kilóg a környezetéből, Beth maga a szelíd jóság, Amy pedig a feltörekvő művész, aki szeretne minél jobb körökbe kerülni. A szomszédokkal kötött barátság néhány fontos új szereplőt hoz a cselekménybe: Laurie-t, aki jóformán a fiútestvér szerepét tölti be, Laurie nagyapját, valamint a fiú tanárát. Az idő előrehaladtával, a közösen átélt örömök és a nehézségek nyomán mindannyian ezer szállal kötődnek March-ékhoz.

Az első kötet, azaz a Kisasszonyok még erősen az ifjúsági irodalomhoz tartozik. Tele van gyermeki naivitással, azonban pont ez adja meg a sajátos báját. A fejezetek zöme gyakorlatilag külön-külön történetként is felfogható, azonban mind előremozdítja a cselekmény egészét. A tanulság, a nevelő célzat minden "kalandban" megjelenik, amelyet általában March anyuka tolmácsol, és ezen tapasztalatok által a lányok fokozatosan felnőtté válnak.

A kötet több borítóval is elérhető, ha tehetitek, érdemes a képen szereplőt választani, ez minden szempontból igényes kivitelezésű. Én innen rendeltem.

Jó feleségek (1869)

A Kisasszonyok lezárulta megkerülhetetlenül új korszakot nyit a March-lányok életébe. A felnőtt kor küszöbén állnak, így ebben a kötetben már magunk mögött hagyjuk a gyermekiességet. Ahogy az önálló életük épül, úgy időnként a lányok is külön utakon járnak - van, aki New Yorkban, más Európában keres menekvést. A csínytevések helyett a kalandok egyre komolyabbak, jóval nagyobb szerepet kap a szerelem, és ahogy a cím is utal rá, a házasság lesz a központi téma. A meseszerűségből átlépünk a lányregények világába, de néhol már-már drámai fordulatokra is számíthatunk.

A lezárás, és különösen annak az egyik szereplője nagy meglepetés: számomra olyan, mintha csak utólag bővítette volna ki az író ezzel a cselekményszállal a történetet.

A Jó feleségek sok kiadásban egy kötetben szerepel a Kisasszonyokkal, azonban érezhetően elkülönül tőle: egyrészt jóval hosszabb az elbeszélt idő, de más érzelmi szint, más súlyosságú következmények is járnak vele.

Kisasszonyok (1994)

Az 1994-es egy zömében klasszikus adaptáció: a Kisasszonyokat még szinte hajszálpontosan követi. (Kivéve talán Amy csínyét, de azt a könnyebb érthetőség kedvéért mindenhol megváltoztatták.) Úgy mutat jelenetről-jelenetre gyermeki örömöt, vidámságot, fájdalmat, szerelmet, ahogy a könyv. A változás a Jó feleségeknél kezdődik: Beth befejezése új megvalósítást kap, amely bár szép, nem ér nyomába a 2019-es megoldásnak. Ezen túl egy szereplőt, akit eredetileg pozitívnak szánt Louisa May Alcott, de a mostani kor megítélése szerint inkább lenne ellenszenves, árnyaltabban mutatnak be. Ez mindenképp szükséges volt ahhoz, hogy a lezárás működőképes legyen.

Trini Alvarado fantasztikus Meg, kifinomult, különleges, helyén van a szíve. Winona Ryder talán hajszálnyit túl konszolidált Jo-hoz képest, de még így is hiteles, Christian Bale-től viszont láttam már jobb alakítást. Kirsten Dunst Amy-je durcásan elbűvölő, Susan Sarandon-ból pedig árad az anyai jóság.

Ha a könyvekhez nagyrészt hű filmet szeretnétek látni, ezt ne hagyjátok ki!

Felmerülhet, hogy a korábbi változat után mi értelme egy újabbat leforgatni. Nos, önmagában nézve ugyanazt megcsinálni semmi. Azonban szerencsére ebben az esetben nem ez történt. Míg a korábbi egy hagyományos feldolgozás volt, ez egy teljesen újszerű adaptáció. A lineáris időkezelést itt mellőzték, helyette több idősík váltja egymást. Mindez veszélyes játék lehetne, azonban a jelenetek az érzelmek, emlékek hatására olyan szépen hívják elő egymást, hogy tökéletes füzért alkotnak. Semmi sem marad ki, még annak is teljes lehet a cselekmény, akinek nincsenek előismeretei. 

Óriási erőssége a történetmondás ennek a filmnek, és hirtelen nem is jut eszembe más alapanyag, ami feldolgozható lenne ebben a formában. (Nem volt véletlen az Oscar-jelölés a legjobb adaptált forgatókönyv díjára.)

Amit sajnos muszáj hibaként megjegyeznem, az a szereplők kiválasztása. Bármennyire is kedvelem Emma Watsont, sajnos semmit sem tudott hozzáadni Meg karakteréhez. Láthatatlan és egysíkű volt egy olyan szereplő megformálásában, amelyben a legizgalmasabb a saját vágyai közötti vívódás. Saoirse Ronan megállja a helyét Joként, de én nagyon kíváncsi lettem volna Emma Watson alakítására Jo Marchként. Aki mindenképp dicséretet érdemel, az Timothée Chalamet: mintha Laurie szerepét neki írták volna.

A lezárás előtt a történetbe illesztettek egy plusz jelenetsort, ami teljesen más megvilágításba helyezi a befejezést, mint a könyv. Fájdalmas, de gyönyörűen mutatja a testvéri szeretetet, ami egyébként is a Kisasszonyok egyik fő mozgatórugója. Ráadásul így, ezzel a kis plusszal a lezárás nem csak egy betoldott résznek tűnik - az új toldás befoltozza az eredeti foltot.

Emellett az újabb Kisasszonyok kiegészül némi feminista felhanggal, és nem véletlenül. Mindez az író szándékában és a könyvekben is megjelenik, azonban itt, ebben a feldolgozásban modernebb keretet kap. Egyértelműen, a mai fül számára is aktuálisan kerülnek kimondásra fontos gondolatok.

A helyenként nem tökéletes színészi játék (vagy szereplőválasztás) miatt nem hibátlan film, de a különleges időkezelésével egyértelműen hozzáad March-ék történetéhez.

http://www.delmarvalife.com/delmarvalife/the-m-report/movie-review-little-women-2019/