Guerlain KissKiss rúzsok - Müller Outlet
Tegnap már mutattam ezeket a rúzsokat, a híres-neves Müller outletben akadtam rájuk, rajtuk kívül sok sminkterméket már nem találtam, néhány alapozó volt még a markától, valamint EL négyesek és szájkontúrceruzák, de engem azok nem hoztak lázba.
A dobozuk számomra semleges, nem tetszik különösebben de nincs is gondom
velük. Természetesen mindegyiken van szavatossági idő, erre érdemes
figyelni, ugyanis egy 2012. decemberi lejáratú is a kezem ügyébe került.
Maga a tok már kifejezetten tetszik, mutatós, van egy kis súlya is, jól záródik, látszik, hogy nagy odafigyeléssel tervezték meg. Egy aprócska gondom van vele, sajnos nagyon gyűjti az ujjlenyomatokat és fotózni sem éppen egyszerű, de az utóbbi nyilván nem a legfontosabb szempont.:)
525, Folie de Grenat; 529, Cuivre Fusion; 541, Péche Fougueuse
Az 525-ös egy kissé bordós, fáradtabb piros, egy csöppnyi lila fényt is vélek felfedezni benne, az 529-es máris a kedvencem, ez egy rezes fényű korall, felkenve is csodás! Az 541-es egy narancsba hajló barack, igazi nyári-tavaszi árnyalat, a számon talán kicsit visszafogottabb, mint a színmintán.
Az állaguk tökéletes, krémesek, lágyak, de mégsem mászkálósak, sőt, meglepően tartósak, egy ivás meg sem kottyan nekik, de még étkezés után is látszanak. Szerencsére nem szárítanak, sőt, én még hidratáló hatást is véltem felfedezni, formula tekintetében abszolút kedvencek, ebben valóban jobbak, mint bármelyik általam próbált pénztárcabarát rúzs.
Az illatuk elég érdekes, púderes-édes, legalábbis az 541-esnek és az 529-esnek, az 525-ös már kicsit másabb, és bevallom, emiatt aggódom is picit. Hasonló az illata az egyik Maybellinre rúzsomhoz, ami már nagyon a végén jár, ráadásul ennek a lejárata van a legközelebb, elméletileg 2013. decemberéig használható. Nem tudom, ez nem-e annak a jele, hogy már nincs minden rendben vele.
Igazság szerint nem nagyon merek vele kockáztatni, de kidobni is sajnálnám, nem tudom még, mi lesz a sorsa, mindenesetre a másik kettőnek nagyon örülök.:)
Az illatuk elég érdekes, púderes-édes, legalábbis az 541-esnek és az 529-esnek, az 525-ös már kicsit másabb, és bevallom, emiatt aggódom is picit. Hasonló az illata az egyik Maybellinre rúzsomhoz, ami már nagyon a végén jár, ráadásul ennek a lejárata van a legközelebb, elméletileg 2013. decemberéig használható. Nem tudom, ez nem-e annak a jele, hogy már nincs minden rendben vele.
Igazság szerint nem nagyon merek vele kockáztatni, de kidobni is sajnálnám, nem tudom még, mi lesz a sorsa, mindenesetre a másik kettőnek nagyon örülök.:)
Ti lecsaptatok valamire az outletben?:)
17 comments
Ó <3 az a narancsos színű <3 Annyira tetszenek az ilyen rúzsok, csak nem tudom mennyire illene hozzám. a bőrömhöz, hajamhoz.
VálaszTörlésSzerintem nagyon kevés embernek nem állnak jól a narancsos árnyalatok, inkább csak egy kis bátorság kell hozzájuk, én azt mondom, érdemes tenni velük egy próbát!:)
VálaszTörlésCsak meg kell találni a tökéletes árnyalatot :) Nekem amúgy a lilák, sötétlilák állnak nagyon jól.
VálaszTörlésÓóó, akkor mázlista vagy, nekem azokkal kell vigyázni, pedig másokon annyira tetszenek.:)
VálaszTörlésmicsoda csomagolàs.ez de tokre jok!
VálaszTörlésnekem a bal elso tetszik folie de...
csodaszèp szine van.szivesen megnèznèm elèsben!
Sajnos pont az a problémás, emiatt nem merem megígérni, de azért lehet, lesz vele majd smink.:)
VálaszTörlésPéche Fougueuse-nek a leggyönyörűbb a színe! *.*
VálaszTörlésremek vételek voltak :)
VálaszTörlésGyantázd már le a szőrös kezedet,vagy legálább swatcholj ott, ahol nem vagy bundás
VálaszTörlésSajnos névtelennek igaza van, kicsit zavaró látvány a szőr a swatch-nál. Bár engem igazából inkább az a szőrös háttér zavar kicsit, valami műszőr textília, de már más posztnál is tisztára fanszőrre emlékeztetett. Bocsi, nem bántó szándékkal írtam, esküszöm!
VálaszTörlésAmúgy egy KissKiss rúzst én is vettem itt, csak valami Rose árnyalatú, nagyon szép. Az illata az enyémnek is olyan, mint amit leírtál, de szerintem azzal nincs gond. Van egy Trish McEvoy rúzsom, arra hasonlít, szóval más márkáknál is van ilyen illat.
Névtelen: Az a baj, hogy ezek minimális pihék, élőben egyáltalán nem látszanak, annyit tudok tenni, hogy távolabbról fotózok, de az sem biztos, hogy jobb.:(
VálaszTörlésLola: A hátterekkel mostanában kísérletezem, nem ígérem, hogy nem lesz többet ilyen (pláne, hogy csináltam már pár adag ilyen képet előre), de variálni fogom őket mindenképp.:)
Nekem azzal van a gondom, hogy kettőé teljesen egyforma, a harmadiké viszont nem... de valószínűleg tényleg csak én vagyok túl óvatos.:)
Névtelennél a pont, én is epilálom a kezem... :)
VálaszTörlésÉn maximum kicsit messzebbről tudok fotózni, azt hiszem, az is meg fogja oldani a dolgot.:)
VálaszTörlésNe gyantazd le, ennyit nem erdemes, es nekem pl hosszabb-erosebb lett a piszkalastol (tinikoromban a szokites volt a divat, aztan szortelenito krem, most mar jo tiz eve gyanta) szoval amig nem lesz erosebb, addig hozza ne nyulj!:)) max a karod belso felen mutasd be a termekeket. Ne vedd magadra a fenti beszolasokat, en is egy ilyen miatt kezdtem a karszortelenitesi procedurat, es most mar szukseges is. Vera
VálaszTörlésIgen, pont ez az egyik ok, amiért nem szeretném, de van komolyabb is, azt viszont ha nem baj, nem szeretném részletezni.:)
VálaszTörlésPont most fotóztam egy adagot, messzebbről már szerintem nem lesz ilyen gond.:)
Epilalni szerintem is felesleges, csak ugyelj ra, hogy ne latszodjon a kepen.
VálaszTörlésAmúgy tetszik a blogod!
Azon leszek és örülök, ha így van!:)
VálaszTörlés