Könyves kívánságlista
A következő hétvégi Glamour-napok alatt szeretnék rendelni a Libritől (20% kedvezmény lesz), és most megmutatom nektek, hogy mik szerepelnek a kívánságlistámon. 😊
A rendelés elsődleges apropója Gárdonyi Géza Ida regénye. Nem áll hozzám közel az egész Gárdonyi-életmű, azonban ezt a történetet szeretem, és mindenképp szeretném ebben a szép kiadásban a gyűjteményemben tudni. Az én regényem nagyon jó ötlet, 599 forintot mindenképp megér. Az Egy tiszta nőt emlékeim szerint már olvastam, de legalább egy évtizeddel ezelőtt, és mostanra csak foszlányok maradtak meg belőle. Nem vagyok a legnagyobb Austen-rajongó, viszont a Büszkeség és Balítéletet pár hónapja olvastam ebben a kiadásban, és a maga nemében tetszett, ezért szeretnék tenni egy próbát az Értelem és érzelemmel is. A Veszedelmes viszonyokat se nem láttam, se nem olvastam, és azt hiszem, ez egy nagy hiányosság, amit ideje pótolni. A könyvkötő nem fogott meg egyből, viszont mostanában olyan sok jó véleményt hallok róla, hogy talán érdemes lenne esélyt adnom neki.
Philip Pullmantól szégyenszemre még nem olvastam semmit, és (természetesen) Az arany iránytűvel szeretnék kezdeni. Louisa May Alcott már felmerült a blogon, a Kisasszonyokat és a Jó feleségeket már olvastam, a folytatást, a Fiatalurakat is szeretném megismerni. A Köd Hercegét ezer éve kerülgetem, ráadásul mostanában eléggé magába szippantott az ifjúsági fantasy. A Száz év magány a második kedvenc könyvem, de nincs meg itthon, és szeretném újraolvasni, az Abigél pedig a családom miatt fontos: a tévésorozatot nagyon sokszor néztem a nagymamámmal. A divatról, divatházak történetéről szóló könyvek akkor kötnek le, ha nem magánéleti szálakra fókuszálnak, hanem a divatiparra és az üzletre. A Coco Chanel-ről egyelőre még nem tudom eldönteni, melyik kategóriába esik, de kiderítem majd. 😊
0 comments