Az erotika lehet ilyen, lehet olyan, de egy biztos: ha kicsit is más szexről van szó, mint a legszokványosabb, az botrányos, és egyúttal mindenki kíváncsi rá. Hasonló lehet a helyzet A szürke trilógiával is. Szex "én soha nem próbálnám ki", "jaj", "de azért mégis izgi módon", egy átlagos, ugyanakkor szuper vonzó főszereplővel, akinek a helyébe a női rajongók beleképzelhetik magukat, egy jóképű, ámde terhekkel teli férfi, akiért kicsit-nagyon meg kell szenvedni, hogy legyen valami izgalom is a dologban. Tömény luxus, ami elkápráztat, na meg egy kis akció, hogy vihar is legyen abban a bizonyos pohár vízben, és talán azért is, hogy a nőknek legyen valamilyen indokuk arra, hogy miért nézze meg velük a szerencsés hímnemű ezt a... történetet.

Szögezzük le, az erotika lehet jó. Filmen is. És úgy is, ha egy adott filmben van néhány erotikus jelenet. De ha öncélú, akkor az bizony előbb-utóbb pornóvá válik.

Nos, A szabadság ötven árnyalata bár nagyon sok mindennel próbál foglalkozni, mégis nagyon egyszerű összegezni. Szexjelenetek csak úgy, és köztük valamik, amik keretet adnának ennek. Vagy legalábbis értelmet.

Nem igazán sikerül. Sőt, bár ezekben a valamikben (házasság, házassági problémák, karrier, önállóság, gyermekvállalás, elhagyott gyermek, szülő-gyermek viszony, emberrablás, erőszak) még lenne is potenciál, mindegyik, mindegyik kihasználatlan marad. Kihagyott lehetőségek sora.

Mindenféle felvezetés, komolyabb bonyodalom és levezetés nélküli konfliktusok ezek, amelyek túl rövidek, túl összefüggéstelenek és túl kidolgozatlanok ahhoz, hogy bármifajta értéket... vagy akár csak szórakoztatást képviseljenek. Marad hát a szex. Az unalmas, már majdnem kínos, de még annyira nem rossz jelenetek, amiken épp nevetni sem lehet. Csak értetlenkedve bámulni, és gyorsan megunni.

A színészi alakításokon sincs mit dicsérni, de a színészek mentségére legyen mondva, ez nem az ő hibájuk. Lehetőséget sem kapnak. (A felsőtest megmutatása ugye önmagában nem ez a kategória?)

Amire mégis jó lehet ez a film: nézni, hogy az elképzelt felső tízezer milyen lakásban él, milyen a gardróbja, hogyan üdül, hogyan szórakozik. Ettől viszont ezer jobb kikapcsolódás létezik.

Én a magam részéről azért néztem meg A szabadság ötven árnyalatát, hogy a blogra írhassak róla, de nem titkolom, házimozi volt. 5-10 percenként azon kaptam magam, hogy már nyúlok az internet/a Twitter/a munka/bármi után, annyira nem köt le.

Nem véletlenül dicsérik sokan a zenéket: ízlés kérdése, de azt elismerem, hogy jól vannak összeválogatva. És nem véletlenül szólnak a film fele-harmada alatt... ugyanis nélküle biztos vagyok benne, hogy még a legnagyobb rajongók is halálra unnák magukat. 

Zene nélkül ez a film édeskevés. Mondjuk amúgy sem sokkal több. 

Leginkább mint egy igencsak eltorzított Twilight paródia. 

Ne pazarolj rá pénzt. És ha én már megtettem helyetted, lehetőleg időt se.