Soha senkinek nem meséltem erről. Most sem tenném, eszembe sem jutott volna, ha az elmúlt hetekben nem történik az a közéletben, ami. Így most már én is beszélni akarok, ki akarom mondani a saját... tapasztalatomat, mert ez kell ahhoz, hogy helyesen zárjam le.

Velem nem történt tragédia, nem akarom túldramatizálni, de elbagatellizálni sem - mert az azt jelentené, hogy még mindig bűntudatom van.

17 vagy 18 éves voltam. Sajnos a napjaim nagy százalékát akkor olyan környezetben töltöttem, amely szerint ha szexuális zaklatás történik, az nem egyértelműen a tettes hibája. Hanem az áldozaté is, hiszen miért hord szoknyát, miért van rajta tangabugyi, hogy meri kifesteni a körmét... miért nő. Miért férfi. Miért ember.

Szintén a környezetem nem nézte volna jó szemmel, ha túl korán elkezdek nőiesedni. Igyekeztem megfelelni nekik, ezért nem is tettem: 17-18 évesen kezdtem úgy festeni, mint manapság egy visszafogott kiskamasz. 

Elkezdtem időnként szétnézni a drogériákban, vettem egy-két sminket. (Az akkoriban viselt sminkem a közelében sem volt a mostaninak... bár ha úgy lett volna, akkor mi van?) Szerettem volna egy parfümöt. Szintén az egyik drogériában próbálgattam pár parfüm teszterét, amikor odalépett hozzám a 45-50 közötti biztonsági őr. Kedves volt, a segítségét ajánlotta. Ő maga mutatott néhány illatot, mert az finom, az akciós... végig udvarias, tisztelettudó volt. Vagy csak akkor annak hittem.

Vásárlás nélkül jöttem el azzal, hogy megvárom, milyenek lesznek a bőrömön a teszterek, és majd visszamegyek. Pár nap múlva vissza is mentem. 

Megint ott volt. Megint kedves volt... talán túlságosan is. Cseverészett. Egyre furcsábbá vált. Azt mondta, hogy ne vegyek semmit, majd ad ő nekem mindent. Úgy tett, mintha ki akart volna kísérni a polcok közül, és megfogta a kezemet. Közben megfogott mást is. Egészen konkrétan a nadrágomon keresztül a nemi szervemet.

Leblokkoltam. Nem értettem, hogy mi történt, hogy jutottunk ide. Mit tehettem. ÉN.

Elkezdtem kifelé menekülni. A szembejövő eladók tekintetében láttam, hogy tudják, mi történt. Tehát nem az első ilyen volt... és egyébként is, a férfi túl gyakorlottan és magabiztosan cselekedett ahhoz, hogy ez legyen a legelső eset. 

Nem tettek semmit. 

Utána hazamentem. Nem mertem elmondani, mi történt, egyrészt mert én sem értettem pontosan, másrészt meg úgy éreztem, hogy biztosan én tehetek róla. Nem.

Soha többé nem mentem abba a drogériába, és ismét jó időre visszafogtam magam... mert biztos én voltam túl kihívó, miért kellett nekem smink, parfüm, satöbbi. Mert az ezzel jár.

Dehogy.

Rájöttem, hogy a csevegés közben azt is kifecsegtem, hogy melyik környéken lakom és melyik iskolába járok. Rutinosan kiszedte belőlem. Jó darabig rettegtem, sokszor hátranéztem, hogy nem követ-e. Minden erőmmel azon voltam, hogy elkerüljem, mégis összefutottunk, többször is. Más üzletben, bankfiókban például, ahol szintén biztonsági őrként láttam viszont. A legrosszabbul azt éltem meg, hogy olyankor anyával és nagyival voltam... és még inkább elsüllyedtem a szégyentől arra gondolva, hogy mi lesz, ha véletlenül megtudják. Én szégyenkeztem.

(Ma már tudom, hogy nem történt volna  semmi - legalábbis biztosan nem engem hibáztattak volna.)

Ő minden alkalommal felismert - én is őt, mert túl jellegzetes az arca ahhoz, hogy elfelejtsem. Most is pontosan fel tudom idézni.

Már tudom, hogy nem én voltam a hibás. Csakis ő. Most már nem dermednék meg, nem én lennék az, aki menekül, hanem ő, mert az első gyanús pillanatban cselekednék. Azonnal. És nem szégyellnék semmit, mert nem az áldozatnak van oka rá. 

Öltözhetsz és öltözhetek bárhogy. Sminkelhetsz és sminkelhetek bárhogy. Azóta én magam meg is teszem, egyetlen napon sem vagyok hajlandó visszafogni magam azért, nehogy provokáljak, és én legyek a hibás... Nem.

Senkinek nincs joga a privát szférádhoz közelíteni, amíg te magad meg nem engeded.

Aki pedig mégis megteszi, azzal van a baj.

És pont.