Most, hogy itt az iskolakezdés, és ellepték a hipermarketeket a kötelező olvasmányok, elkapott a nosztalgia. Az egyik hétvégi bevásárláson egyetlen standon megtaláltam a gyerekkorom olvasmányainak jelentős hányadát - Insta Storyban meg is örökítettem egyet-kettőt.
Az olvasás iránti érdeklődés nálam elég korán kezdődött, a kíváncsiság, illetve a praktikum ösztönzött. Zavart, hogy nem jutnak el hozzám az információk, hogy nem tudom, mi van ide vagy oda kiírva. Folyamatosan kértem anyát, hogy olvasson el minden feliratot, de nyilván nem győzte. Így aztán elhatároztam, hogy megtanulok olvasni - kiköveteltem tőle, hogy tanítson meg.
Utána jóval egyszerűbb lett az életem. Négy éves voltam. :)
Ekkoriban még nyilván nem olvastam semmi komolyat, kaptam viszont egy első osztályosaknak való olvasókönyvet, illetve volt két kiszínezhető mesekönyvem. (Hamupipőke és Pocahontas.) Ezek szórakozásra pont elegendőek voltak, azt pedig végtelenül élveztem, hogy már nem kellett segítséget kérnem, amit akartam, el tudtam olvasni.
Ekkoriban még nyilván nem olvastam semmi komolyat, kaptam viszont egy első osztályosaknak való olvasókönyvet, illetve volt két kiszínezhető mesekönyvem. (Hamupipőke és Pocahontas.) Ezek szórakozásra pont elegendőek voltak, azt pedig végtelenül élveztem, hogy már nem kellett segítséget kérnem, amit akartam, el tudtam olvasni.
Első osztályban így már nem okozott gondot az olvasás, sőt, csak örömet és sikerélményt. Amit másoknak háromszor-ötször kellett újraolvasni, nekem ment elsőre... cserébe a testnevelés óráktól rettegtem. Ekkor még csak a funkcionális oldalának örültem, aztán a tanév végén jött két olyan olvasmány, ami magával ragadott. Az egyik A kis gyufaáruslány. Emlékszem, hogy hamarabb végeztem a tanórán a feladatommal, és a fennmaradó időben szabadon olvashattam a könyvemből. Alig bírtam ki sírás nélkül, nem hittem el, hogy nem tudok segíteni neki, hogy a világ nem segített neki... de így is élményt adott. Majd jött a Micó, és ezzel véglegesen rájöttem, hogy az olvasás segítségével nagyon erős érzelmeket élhetek át.
Aztán negyedikben repestem az örömtől, amikor olvasónaplót is kaptunk a tankönyvosztáson. Tíz-tizenöt könyv szerepelt benne, és én azt hittem, mindet meg kell ismernem. Nagyon boldog voltam. :)
Mire anya eljutott oda, hogy megkérdezze a tanítónénitől, hogy tényleg mind szükséges-e, én már háromnak a végére értem.
Az első A két Lotti volt. Nagyon sokaktól hallom azt, hogy a Harry Potter szerettette meg velük az olvasást - velem Erich Kästner. Az ikertörtének azóta is lekötnek, de a számomra akkor újszerű alapszituáción túl az fogott meg a regényben, hogy felnőtt, már-már realisztikus környezetbe van bújtatva. Plusz gyermekként Lotti volt a példaképem, olyan komoly, fegyelmezett, felelősségteljes voltam, mint ő, pedig most már tudom, hogy nem csak a fürtjeim hasonlítanak Louise-hoz. :)
Később Az Emil és a detektíveket, A repülő osztályt, a Három ember a hóbant is elolvastam.
Kästner annyira meghatározó író számomra, hogy néhány hete A salzburgi szobalányt kezdtem el. :)
A Bambi és a Vuk nem nyűgözött le, mert számomra fontos az, hogy emberek szerepeljenek a történetben. A kivétel a Micimackó, de talán éppen azért, mert emberi tulajdonságokkal vannak felruházva a karakterek, a sokrétűsége, többféleképp értelmezhetősége pedig mindig ad valami újat. Ha megkérdezik, hogy melyik a kedvenc könyvem, és a valódit nem szeretném megmondani, mert túl bizalmas információnak érzem (Franz Kafka: A per), a Micimackót említem.
Az Egri csillagok volt az első olyan olvasmány, amivel komolyan meg kellett küzdenem. A legnagyobb bajom az volt vele, hogy végtelenül nem érdekelt... és nem érdekel még most sem. Viszont valamikor biztosan újra kell majd olvasnom.
A kőszívű ember fiai vegyes élmény volt, imitt-amott porosnak éreztem, ugyanakkor egy meglehetősen eltérő világrendet képvisel napjainkétól, így mégis találtam benne olyan szálat, ami fenntartotta az érdeklődésemet. Az arany ember szintén szenvedős volt, viszont azzal egyidőben találtam egy másik olvasmányt, ami megtetszett, de előbb be akartam fejezni a kötelezőt, így gyorsan túlestem rajta.
A másik olvasmány a Harry Potter. A szomszédban lakó lány nem szeretett olvasni, más érdeklődésű volt, viszont azt hallottam, hogy ez az egy tetszett neki. Nyilván kíváncsi voltam, hogy mi, milyen lehet. :)
Akkor még nem volt túl felkapott a sorozat, hazánkba éppen csak eljutott. Az első két kötetet egymás után olvastam, aztán a harmadikat, majd mikor megjelent, a negyediket. A Tűz Serlegét kicsit soknak éreztem az akkori életkoromhoz, és csak pár év múlva vettem elő újra, majd akkor fokozatosan olvastam tovább.
A Harry Potter soha nem volt és nem is lesz a kedvencem, ugyanakkor jó élmény, és ha véletlenül valaki még nem ismeri, ajánlani szoktam.
Az utolsó nagy, gyermekkori találkozásom az irodalommal a Rómeó és Júlia volt. Tudtam, hogy valami más lesz, hiszen dráma, és végre, végre egy világirodalmi klasszikus, de még így is meglepetésként ért. Maga a történet nyilván nem, azonban a sűrítettsége és a jelképrendszere igen. Egyetlen délután alatt a végére értem, és onnantól kezdve nem volt megállás, az összes klasszikust el akartam olvasni.
Mik voltak a meghatározó, gyermekkori olvasmányaid? :)
10 comments
nem emlékszem pontosan, csak arra, hogy már nagyon korán olvastam, és azóta is szinte mindig. az biztos, hogy kastner nagy kedvencem volt gyerekkoromban (a két lotti nyilván kötelező darab volt nekünk az ikertestvéremmel), és fekete istvánt is szerettem, valamint a kötelezőkkel sem volt komoly gondom.
VálaszTörlésamire viszont tisztán emlékszem, hogy nagyon hamar kezdtem nem nekem való könyveket olvasni (pl. dumast tízévesen, és imádtam), valamint egy csomó mese meg pont ezért nem érdekelt akkoriban, csak jóval később, ilyen pl. a micimackó, amit felnőttként olvastam először, és lázár ervin történetei, amiket szintén, de azóta a legnagyobb kedvenceim közé tartoznak.
Én Kästnert még mindig szeretem, igaz, A salzburgi szobalány most nem igazán tetszik, de olyan sok jó élményem kapcsolódik hozzá, hogy mindenképp a kedvencem marad.
TörlésFekete István számomra vegyes... a Vuk annyira nem ragadott magával, elsőre a Tüskevár sem, mert a természet kevésbé érdekelt, mint a cselekmény, de aztán megváltozott valami, és amint befejeztem, már kezdtem is a Téli berket.
A Micimackót én újra szoktam olvasni, mert mindig más jelentésrétege jut el hozzám. :)
Harry Potterrel imádtam meg az olvasást, persze előtte a Vuk volt a nagy kedvencem :D
VálaszTörlésA Harry Potter szerencsére sokakkal megszerettette az olvasást. :)
TörlésDe jóó, mennyi régi könyv! :) Valamennyin én is átrágtam magam gyerekkoromban, bár a kötelezők valahogy rendre kimaradtak, pl A Pál utcai fiúkat, A kis herceget és a Tüskevárat is csak felnőtt fejjel olvastam el tisztességesen. Úgy érzem, lesz még kötelező, aminek nekivágok majd a jövőben... A kis gyufaáruslány nem emlékszem, hogy benne lett volna az olvasókönyvemben, de otthon megvolt, számtalanszor elolvastam, pedig tényleg nagyon szomorú történet. Az én lelkem sem tudta feldolgozni, hogy senki sem segít rajta... Hiszek egyébként a Harry Potter olvasást megszerettető erejében, de valahogy mégis furcsa, hogy annyi sok jó könyv és szép gyerektörténet közül miért pont ez ilyen korszakalkotó. Mondom ezt úgy, hogy 2x is elolvastam a sorozatot, pedig nagyon kevés könyvet olvastam el eddig 2x. Köszönöm a nosztalgiát, jó felidézni, mennyi klassz történet szippantott magába már általános iskolában is. :)
VálaszTörlésA Pál utcai fiúkat szerintem én ötödikben olvastam, de nem hagyott bennem túl mély nyomokat, A kis herceget viszont később olvastam, és szerintem nem is baj... így másként értelmezem. :)
TörlésA kis gyufaáruslány történetét végül úgy zártam le magamban, hogy én soha nem megyek úgy el senki mellett, hogy szüksége lenne a segítségemre, de nem teszek érte. Így végül is lett egy pozitív tanulsága. :)
A Harry Potter varázsa szerintem abban rajlik, hogy nem olyan poros, mint a gyermekkönyvek egy része, a mi korosztályunknak szól(t) izgalmas részletekkel, ugyanakkor mégis megvan a maga mesés bája. :)
Hű, a Micóra élénken emlékszem. Azóta is neheztelek - bárki is volt az, aki kitalálta - hogy ilyen deprimáló művekkel (lásd még: Kincskereső kisködmön) tömjék 7-8 éves kisgyerekek fejét.
VálaszTörlésDe nagyon szerettem olvasni, a kötelezők többségét élveztem is.
Szép fokozatosan el kell kezdeni a kevésbé vidám történetek megismerését is, különben a gyermek nem fog tudni mit kezdeni az élet szomorúbb részeivel, de a Micót én sem feltétlenül ajánlanám elsősöknek és másodikosoknak. :/
TörlésHú én olvastam mindent, gyerekként Janikovszky Évát, aztán Szabó Magdát, ő most is kedvenc, de volt mindenféle könyvem, indiános, Rejtő, imádtam Pán Pétert, még a kötelezőket is szerettem, Egri csillagokat és a Pál utaci fiúkat, Tüskevár és a folytatása, a Téli berek, Kőszívű, ezek nekem mind kedvenceim voltak. Micimackó egyáltalán nem tetszik. Most sem. Harry Pottert olvastam, jó kis sztori, meg is van mindegyik rész, már a gyerekem is elolvasta :) A lényeg, hogy szeressünk olvasni, kikapcsol, pihentet, nem mellesleg növeli a szókincset és javítja a helyesírást, szövegértést, ezért is örülök, hogy nálunk a gyerek is olvas.
VálaszTörlésEgyetértek, szerintem is az a lényeg, hogy szeressünk olvasni. Mert jó kikapcsolódás a film, a színház stb. is, de az olvasás a kreativitás és a fantázia más területét fejleszti, kár lenne elhanyagolni. :)
Törlés