Tudjátok rólam, hogy előszeretettel próbálok ki új illatokat, de azt is, hogy már évekkel ezelőtt megtaláltam azt a parfümöt, amit a magaménak érzek, és ami mellett igen kevés konkurencia rúghat labdába. Képes vagyok értékelni más kompozíciókat is, de a nagy őt tartósan nem cserélem le semmire.

Az Imari Elixirrel először az Avon újdonságai között találkoztam - most már én sem értem, hogy egy ilyen legendáról miért nem hallottam korábban -, és túl is lapoztam rajta azt követően, hogy a virágos-gyümölcsös kategóriába sorolták. Pedig nem kifejezetten az, jaj, de nagyon nem!

A koncepció nagyon egyszerűnek tűnhet: jól összerakott, karakteres parfüm pénztárcabarát áron. Ez az, amit hihetünk szimplának, de olyan ritka, mint a fehér holló. 

Kezdjük a külsőségekkel: a letisztult formák és a fekete-arany párosítás a legkomolyabb luxus és niche márkák dizájnját idézi. Az anyaghasználat imitt-amott nyilván kissé megbicsaklik, viszont még így is a sokszorosát kihozták annak, amit ilyen keretből ki lehet.

Egy ajándékba kapott katalógusban lévő minta törte meg a jeget. Teljesen gyanútlanul dörzsöltem meg, a következő pillanatban pedig már szerelmes voltam. Mindenfajta túlzás nélkül. Néhány hét múlva megérkezett hozzám az 50 milliliteres üveg, és a szerelem azóta sem csitult.

Az Imari Elixir legmarkánsabb jegye a szeder, a kezdetektől az utolsó pillanatig végig uralkodó. A szeder bár alapvetően egy egyszerűnek tűnő, gyümölcsös alkotóelem, valójában sokkal több. Egyrészt igencsak ütős, másrészt azon kevés jegy közé tartozik, amely önmagában is képes arra a vibrálásra, amelytől orientális illattá válik egy orientális parfüm. Hol meleg, édes és bódító, hol pedig bársonyosan fagyos.

A szeder mellé a vanília egy konszolidáltabb változatát társították, ez az első négy-öt perc után bukkan fel, és a funkciója nem más, mint némi lágyítás, a szeder puhítása. Ezt meg is teszi, de az utolsó órákban az én bőrömön kissé púderessé is válik, amitől végképp gyönyörűvé válik az Imari Elixir leszáradása.

Némi rózsa is be-bekacsint, méghozzá a vanília ellenpólusaként, karcosan, azonban zömében csak egy-egy pillanatra. Érezhető közvetlenül a kifújás után, majd bő fél óra múlva ismét, aztán újra nyoma vész, míg két-három óra elteltével füstösen, és amennyire csak rózsától telik, sötéten tér vissza. 

Ezen hármas mellett még az ámbra, a narancsvirág, egy csöppnyi jázmin és ylang-ylang fedezhető fel, de mind csak a szeder enyhülése után, három-négy óra elteltével, és akkor is a másodvonalban maradva, mert csupán hátteret biztosítanak az előttük zajló játéknak. 

Nem mondom azt, hogy ez a legzseniálisabban felépített illat valaha, azt sem, hogy a legkiválóbb minőségű alapanyagokból áll. Azt azonban igen, hogy a 2499 forintos ára szinte nevetséges érte, ebből az árkategóriából messze-messze kiemelkedik.

Az én gyengém illatok terén pont az az orientális rapszodikusság, ami az Imari Elixirben a legmeghatározóbb. Nem könnyed, nem bárhová besimuló, hanem pont olyan cseles, mint egy napsütésesből esősbe átforduló tavaszi nap. Egyszerre romantikus és drámai, sejtelmes és erőteljes. 

Számomra ez az idei tavasz illata, minden reggel boldogan nyúlok érte.

Nem kérdés, hogy ajánlom-e, ha kicsit is szeretitek az ilyen parfümöket, próbáljátok ki valamilyen formában, mert meglepően jól sikerült! :)

* A terméket tesztelésre kaptam, de ez nem befolyásolta a véleményemet.