A Zoya Oswin megismerését Áginak köszönhetem, aki linkelt egy posztot az akkor megjelenő új Pixie Dust lakkokról a Twitteren, és persze beleszerettem a piros csodába. Azonban Edina képeit látva elbizonytalanodtam, mert a Columbiához nagyon hasonló színvilágúnak tűnt.
Lemondtam róla, majd mégis eljött az a pont, amikor arra jutottam, hogy kell, a különleges finise miatt mégis hiányzik a készletemből, még ha csak hajszálnyival is különbözik a piCture pOlish-tól.



Az üvege és az ecsete a szokásos Zoya, a kupak gumiborítását továbbra is díjazom, a kicsike ecset viszont nem a kedvencem.




Két rétegben fed, textúrált lakkhoz méltóan tartós, és meglepő módon a lemosása sem problémásabb, mint egy mikroglitteres lakké.

A felülete meglehetősen érdes, engem a Lovely és az OPI sand lakkjaira emlékeztet leginkább tapintás és állag szempontjából is.
A felkenése közben szinte egyenként érezhetőek a glitterek - ezt nem hangzik túl jól, de ennek ellenére nem mondanám nehezen kezelhetőnek.

Azt mindenképp ki kell emelnem, hogy élőben ezerszer szebb, mint a képeken. Kevés lakkról gondolok ilyet, de azt hiszem, ez kifejezetten jól áll, többen is megdicsérték rajtam. :)

Mini összevetés a Columbiával:


Balra a PP Columbia, jobbra a Zoya Oswin. Valóban nagyon hasonlóak, de:

1. A piCture pOlish-ban keresni kell a pink tónust, csupán rápillantva a többségnek szerintem vegytiszta pirosnak tűnik, míg a Zoya eredendően pinkbe hajlik.

2. Az Oswin textúrált, és ebből az is következik, hogy míg a Columbia mindenestől ragyog, a Pixie Dust alapja tompára, szinte már fakóra szárad, és csak ebből emelkednek ki a glitterek - ez az a kis csavar, amiért érdemes lehet megvásárolni.

Nem mondom azt, hogy mindenkinek kell mindkettő, sőt. Aki nem piros rajongó, bőven élhet csak az egyikkel, de én most jó döntésnek érzem, hogy mégsem hagytam a Zoyát a Nailland webshopjában. :)